Mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok! :))) És aki még eddig nem tette meg nézzen be a többi blogomba is: http://oruletara.blogspot.com
és ha valakinek tetszenek az írásaim, akkor katona.ildiko@konyvmolykepzo.hu, tessék nyugodtan zargatni az érdekemben :))
Köszi :)
Kinga (Darawona)
Csatlakozz a csoportomhoz, ha tetszenek az írásaim :)
Janneene Gordon és katt a tetszikre :)
Az, hogy mostanában nem frissülnek a blogjaim az egy csúnya alkotói válságnak nevezhető, vagyis inkább elkeseredésnek. A Könyvmolyképzőtől azóta sem kaptam visszajelzést, pedig a Könyvhéten Katona Ildikó biztatóan beszélt arról, hogy megjelenhet a könyvem, de azóta semmi. Sokan írtatok a blogjára, amit nagyon köszönök, de hát ez úgy tűnik nálam nem jött be. Pedig Beninának és Spirit Blissnek sikerült az olvasói támogatásával kiadatnia a könyvét.
Nem tudom, hogy Ildikó egyáltalán olvassa e a blogját, de ismét szeretnék mindenkit megkérni, aki szeretné, ha a könyvem megjelenne jövőre, hogy írjon Ildikónak e-mailt, mert a blog nem jött be. katona.ildiko@konyvmolykepzo.hu címre. Két írónak már sikerült, szeretném, ha nekem is összejönne. Azt tapasztaltam, hogy ez hatásos módszer, mert Máté, amikor írt neki, Ildikó rögtön visszaírt nekem.
Előre is köszönöm szépen mindenkinek, aki billentyűzetet ragad és szól néhány jó szót az érdekemben.
Eredetileg dark angel pályázatára készült, de mivel elromlott a gépem, lekéstem róla. De azért most felteszem. Viszont Grapestől tanulva több részletben :P.
Tehát az első rész:
A Hold kék, misztikus fénye lágyan simogatta a bőrömet, láthatatlan nyelveivel óvatosan nyalogatta, egyre erősebben, hogy a végén behatoljon a pórusaimba, lerántsa rólam emberi álcámat. Éreztem az erőt, ahogy végiglüktetett rajtam, éreztem az erdő kellemes illatát. Beférkőzött a szaglójáratomba, az otthon kellemes melege felforrósította a testemet. Lázas voltam, a bőröm forrón vibrálta a hűs éjszakai szélben, arcomat a hideg kavicsokhoz szorítottam. A Hold gúnyosan mosolygott szenvedő alakomra, érezte a hatalmát felettem és ezt rútul ki is használta.
Pokoli fájdalom hasított földön fekvő alakomba, a csontok fülsértő reccsenéssel mozdultak el, hogy átalakuljanak, átformálják az egész testem. Az izmok tehetetlenül cuppogtak, próbáltak ellenállni, de nem tudtak, hiszen az átalakulást nem földi erők mozgatták. Halk sikoly hagyta el kiszáradt számat, sötét alakom némán vergődött a hűvös talajon, az ujjaim karmokká alakultak, a testem vastag, grafitszürke bunda lepte el. Éreztem, ahogy a szőrszálak egyenként furakodnak át a bőrömön, éreztem, hogy a csontok kifordulnak, az arcom megnyúlik, a fogaim éhesen a levegőbe marnak.
Lelkem rejtett zugában felvonyított egy állat, emberi énem reszketve bújt meg a sarokban. Erős, izmos alakja kinyújtóztatta fáradt végtagjait, erőtől vibráló tekintetét lassan felém fordította. Gúnyos és éhes mosoly húzódott ajkai szegletében, remegő alakom próbált láthatatlan maradni. Az éhség belülről mardosott, a vadászat okozta öröm szétfolyt az ereimben, felpumpálta az adrenalin szintem.
Felpattantam a földről, orrom valami könnyű zsákmány után szimatolt. Megteltem az erdő nedves illatával, hallottam a közelben csacsogó patak vizének lágy dalát. Éreztem a szellő fűszeres illatát, a fű erős, mindent betöltő szagát és egy őz ínycsiklandozó és hívogató vibrálását. Betöltötte az orrom, a számban éreztem porhanyós húsának az ízét. Kivicsorítottam a fogaimat, majd támadásba lendültem. Óvatosan, lopakodva közelítettem meg az áldozatom, aki a Hold gyilkos sugaraiba mártózva komótosan rágcsált.
Nem vette észre éhesen csillogó tekintetem, fogaim éles pengeként villantak ki farkas pofám fogságából. Puha mancsaim hang nélkül osontak a puha avaron, kecses és izmos testem támadásra készen várakozott. Az őz felemelte a fejét, mint, aki megsejtette gyilkos szándékomat, az erdő felé kémlelt, szájában megdermedt a fűcsomó. Nem haboztam tovább. Elrugaszkodtam a talajról, a hold fénye glóriaként ölelte körbe a testem, miközben áldozatomra vetettem magam, fogaim a puha húsba martak.
Éles fegyverem kampóként akadt a rózsaszín élvezetbe, kiszakítva egy nagyobb darabot a testéből. Fenyegető szempár villant az erdő mélyéről, fejem felszegve figyeltem az ismeretlen betolakodó minden mozdulatát. Könnyedén hozzám lépkedett, rózsaszín ínye ijesztően vibrált, fogai véresek voltak. Torkom mély morgás hagyta el, elszánt tekintetem az övébe mélyesztettem. Nem tudtam mi a szándéka velem, de elnézve a fenyegetően csillogó kék szemeket nem sok jóra számítottam.
Az őz holtteste mereven feküdt előttem, üveges tekintete vádlón meredt rám, szívembe némi sajnálat költözött. A ragadozó ösztön vezérelt nem a puszta gyilkolás vágya. Nem akartam szörnyeteg lenni, de az élet így hozta, én pedig kezdtem megbarátkozni vele.
A torkomból szüntelenül feltörő morgás nem csitult, megbabonázva meredtem az előttem álló hófehér farkasra. Éreztem a testéből kiáradó természetfeletti energiát, a Hold erejét és kárhozottak népének jelét a tekintetében. Az enyémben is ott vibrált, ellenfelem is tudta, hogy nem egy egyszerű farkas vagyok.
Tekintetének fenyegető volta, lassan átalakult kíváncsivá, óvatosan lekushadt a földre, jelezve, hogy nem áll szándékában bántani. Szemeim döbbenten méregették a gyönyörű farkast, majd lassan követtem a mozdulatát.
Szeretnék megkérni mindenkit, aki szereti a történeteimet és szeretné, hogy megjelenjen a könyvem az http://katonaildiko.freeblog.hu. Tudom, már nagyon unalmas, sajnálom, de nekem nagyon sokat jelentene:) Amúgy is meg van halva egy cseppet az oldal, dobjuk fel egy kicsit:)
Nagyon szépen köszönöm Pirosepernek alias Fanninak, hogy készített nekem egy képet. Nagyon örülök neki:D
A nagyobb képért kattintsatok rá!
Az erdő megbolydult, a nap halványan melengette a tájat. Sötét alakok vonultak, elszánt tekintetüket a távolba vetve. A fák sűrű lombkoronája kiszűrt minden fényt, minden éltető erőt a környékről, az avar elszáradva, holt virágok tengereként fedte a kopár földet. Katonás léptek zavarták meg a síri csendet, feketén kavargó köpeny lengte körbe a közeledő alakokat.
Elől egy fiatal lány lépkedett, arcának bal felén mély vágás húzódott, megsértve szemének tökéletes vonalát, bőrének selymes voltát. Fekete haja kócosan omlott a vállára, hogy keskeny derekát verdesse. Bal kezét sűrű tetoválásinda ölelte körbe, hogy a tenyeréhez érve egy szem bontakozzon ki kusza vonalaiból. A hófehér bőr megvillantotta a sötét pupillát, ami éhesen összeszűkült, a lány arcára halvány mosolyt csalva.
Kezében hosszú, éles tőrt szorított, markolatának tökéletes íve a kecses ujjakba simult. Az Árnylelkek közeledtek, minden életet és energiát elszívva a növényekből és a fákból. A lány, nevezetesen Ain Mujah, könyörtelen tekintettel, kecses léptekkel suhant az avarban, nesz nélkül. Egyetlen, könnyed mozdulattal felmászott a közeli fára, majd körbekémlelt. Egy ódon kastély mohával benőtt falai magasodtak a közelben, körülötte halvány áttetsző alakok derengtek, fülsiketítő hangjuk bejárta a környéket. Ain lemászott a többiek közé, majd intett, hogy haladjanak tovább. Az Árnylelkek engedelmesen bólintottak, majd alázatosan követték úrnőjüket.
Ain csupán huszonhárom éves, törékenynek látszó lány volt, erre a tényre rácáfolt minden egyes tettével és döntésével. Uralkodónak született, a boszorkányok nagy jövőt jósoltak neki. Apja hét évvel ezelőtt halt meg, Ainnek fiatalon kellett felnőtté válnia és elfoglalni a trónt.
Az Árnylelkek népét félig ember, félig boszorkányok alkották, erejük nem volt olyan kiemelkedően magas és lehengerlő, mint tisztavérű társaiké, de a fekete mágia lelkes használata gyilkoló gépekké tette őket. Száműzték népüket a társadalomból, hiszen elárultak mindent, ami szent és sérthetetlen. Szabályok nélkül létezni nem lehetséges, az Árnylelkek öntudata és eszméi pedig vetekedtek a legelvetemültebb anarchistákéval. Így hát menniük kellett, de a mai napig a legelitebb, legfelkészültebb és leghalálosabb alvilági bérgyilkosoknak tartják őket.
Az erdő hirtelen véget ért, egy alak sötét kontúrjai rémlettek fel a nap sugaraitól körbeölelve.
- Hol késtek? – sziszegte ingerülten a férfi, kezei remegtek az indulattól.
Ain bűbájos mosollyal a csuklyás alakhoz lépett, tekintete hideg volt és könyörtelen. Arcának bal oldalát elrejtette az erdő jótékony sötétségében, veszedelmes ragadozóként közeledett a férfihoz.
- Uram, mi kívül állunk mindenen és mindenkin. Nekünk nem parancsol senki! – hangja korbácsként csattant a Megbízó hátán, aki láthatóan megrezzent az éles hangnemtől – Tehát, kezdjük az elején. Jó reggelt Uram! Örülök, hogy megismerhetem.
Elégedett mosoly terült el Ain arcán, a férfi pedig partra vetett halként, rémülten tátogott. Nem számított arra, hogy egy ilyen kaliberű, törékeny és pokolian fiatal lány, hasonló energiafelszabadításra és félelemkeltésre képes. Ain a fény felé fordította az arcát, megvillantva sebhelyét, ami átszelte az egész bal arcát, hogy a nyakán keresztül eltűnjön a fekete ruha alatt. A Megbízó félrenyelt, a köhögés hirtelen kúszott fel a torkán, hogy fuldokolni kezdjen a földön.
- Sajnálom Miss Mujah! – tért magához pár perccel később, alázatosan meghajolva a lány előtt – Türelmetlenségem nem ismer határokat, habár inkább a félelem és az izgatottság kerekedett felül rajtam.
A lány unott arccal bólintott, majd intett, hogy térjen végre lényegre.
- Öhm… Hát persze – köszörülte a torkát a férfi – A kastélyban van, egy üzenetet hagytam maguknak a pincében. Azon minden részletet megtalálnak.
Ain arcán kegyetlen mosoly rajzolódott ki, a sötét energia egyre erősebben lüktetett a lány aurájában. Kitárta jobb kezét, a szem éhesen és dühösen villant, Ain összerezzent a hirtelen felszabaduló energialökettől. Egyetlen határozott mozdulattal előrántotta a tőrét, majd az éppen távozó férfi mögé lopakodott. Keze a Megbízó nyakára tekeredett, a tőr meglendült, éles ragyogása elvakította a lányt egy pillanatra. Vér fröccsent a fekete szövetre, a tetoválásra, ami szomjasan itta a nedűt. A férfi egyetlen hang nélkül lehelte ki az életét, tekintete elborzadva meredt a távolba, a megbánás halvány szikrája csillant a szemekben. Ain élvezettel figyelte a vér ütemes lüktetését, a hófehér nyakat, ahogy a bőr elválik minden vérfolyamnál, hogy feltárja tartalmát.
A lány undorodva átlépett a férfin, majd elindult a kastély felé, hogy beteljesítse a férfi utolsó akaratát. Persze nem miatta, hanem mert kötelességének érezte megszabadítani az emberi fajt a démonoktól és a hasonló szörnyetegektől.
Sötét alakjukat lassan elnyelte a pince félhomálya, amikor egy egyenruhás alak futott az erdő széle felé. Könnyes arccal a holttest fölé hajolt, ajkait kétségbeesett kiáltozás hagyta el.
- Mr. McWilliams! Mr. McWilliams! Valaki hívjon segítséget! – hangja lassan elhalt az erdő fái között vergődve. A kastély egykori tulajdonosa üveges tekintettel meredt az égre, ahol a nap önzetlenül ontotta melegét és vakító fényét.
Egész testem egyetlen fájdalmas görcsbe rándult, megfeszült rajta a bőr, kezeimen vékonyodni kezdett a védőhártya. Éreztem, hogy a csontjaim erőteljesen nyomulnak a felszínre, izmok és inak szakadnak, majd egyetlen megkönnyebbült sóhajjal a vér és a sárgás csonttömeg előbukkant rejtekéből.
Fájdalmas sikoly hagyta el az ajkaimat, Grubel eltorzult arccal, sebére szorítva a kezét, felém kúszott. Soha életemben nem éreztem ilyen pokolian kínzó fájdalmat, minden csigalassúsággal történt, a csont lassan tört utat magának, az izmok a végsőkig ellenálltak engedetlen társukkal szemben, hogy fülsértő cuppogás közepette feladják a harcot.
A földön vergődtem, miközben egy formás kis tócsa gyűlt karom köré. Miközben forgolódtam, ruháim beitták a nedűt, a vámpírok és Maci, csillogó tekintettel, éhesen méregettek.
Grubel tért magához először a néma kábulatból, hozzám kúszott, majd ajkait a nyílt, tátongó sebre szorította. Éreztem jeges, gyógyító leheletét, az erőt és a nyugalmat, amely egyszerre áradt szét az egész testemben.
A görcs oldódni kezdett minden porcikámban, a fájdalom enyhült, a csont engedelmesen visszabújt rejtekébe.
Verejtékben úszva próbáltam életet verni végtagjaimba, tekintetem tüntetően elfordítottam tompán lüktető karomról.
Nem ájulhattam el. Nem szabad.
Megkaptam a büntetésem, reméltem Caecus egyelőre ennyivel is beéri.
Roxie elborzadva nézte végig a történteket, mozdulni sem mert a félelemtől. Megbénította az álarcos vámpírból kirobbanó pusztító erő, valamint az a tudat, hogy bármelyik pillanatban ő következhet. Önző volt, láttam a tekintetében, hogy nem az én életemet félti, hanem a sajátját. Talán Grubel sem érdekelte annyira, mint azt a férfi szerette volna. Tehetetlenül figyeltem, ahogy az ajtóban áll, elgondolkodva, sikeres megmenekülését fontolgatva.
Álnok.
- Mi a szándékod velünk? - kérdezte ki tudja hányadszor Grubel, tekintetét Caecusra fordítva.
A férfi előlépett a sarokból, majd elgondolkodva, elhúzott szájjal végignézett vert seregünkön.
- Megöllek mindannyiótokat - válaszolta könnyedén - Elég nagy meggondolatlanság volt erősítés nélkül idemerészkedni közénk. Az élőholtak rothadva várják a vacsorát. Kénytelen leszek előbb-utóbb engedni nekik.
Csodálatos.
Mintha csak végszóra történt volna, megjelentek az undormányok, betegesen csillogó szemekkel, szakadozott mozgással, rothadó szagukat maguk után húzva.
Eddig bírtam.
Elfordultam, majd a padlóra öklendeztem a reggelimet.
Köszönöm Mindenkinek, aki támogat és megnyilvánult Ildikó blogján. El sem tudjátok képzelni mennyire jól esik a bizalmatok és az, hogy olvassátok a történeteim. Vannak néma olvasóim is (látlak titeket a statisztikában:)) és nagyon örülök, hogy visszatértek, olvastok tőlem. Remélem sikerül rászolgálnom a bizalmatokra és nem okozok csalódást:)
Próbálok több fajta történetet is elétek tárni, több fajta stílusban (Kibelezetlen valóság, egy krimim http://darawona.freeblog.hu és Az őrület ára, egy boszorkányos történet, ahol próbállak titeket megismertetni a boszorkány vallással, a hiedelemvilággal egy misztikus történetbe ágyazva, szabadon engedve a fantáziámat http://oruletara.blogspot.com. Próbálok minden igényt kielégíteni, tágabb olvasóközönséget megérinteni.
Nálam minden olvasó számít, minden vélemény fontos. Szeretnék fejlődni, örömet okozni, némi izgalmat csempészni a szürke, forró hétköznapokba.
Olvassatok és ha érdemesnek találtok a bizalmatokra akkor írjatok a http://katonaildiko.freeblog.hu oldalra, hiszen együttes erővel csodákra vagyunk képesek.
De ha nem is teszitek akkor is jó olvasást és barangolást kívánok nektek az általam alkotott világban, ami nem mindig tökéletes :)
Darawona (Kinga)
Köszönöm szépen, nagyon jó lett:) Az első képem :D Elmondhatatlanul örülök neki:D
http://diarafancy.blogspot.com/
Sziasztok!
A könyv megírásakor arra gondoltam, hogy milyen jól nézne ki a könyvben néhány rajz, ami kiragad egy-egy pillanatot. Meg is kértem az egyik ismerősömet, hogy készítse el, de ő idő hiányában sajnos nem tudja.
Várok szép rajzokat (nem csak kézzel készített) a következő címre darawona@freemail.hu.
Remélem néhányan küldtök is :D
Na meg persze http://katonaildiko.freeblog.hu, ha szeretnétek, hogy a Jeges érintés meg is jelenjen. (Remélhetőleg a beérkezett nyertes rajzokkal)
Itt nem csak egy nyertes van:)
Jelentkezni lehet az e-mail címemen vagy itt az oldalon.
A kéziratomat elküldtem a Könyvmolyképzőhöz, a Könyvhéten beszéltem Ildikóval róla, de azért rám is rám férne némi támogatás a http://katonaildiko.freeblog.hu oldalon. Segítsetek, hogy megjelenhessen a könyvem.
Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, szeretnétek elolvasni a történetet és folytatását, ami jelen pillanatban a végtelenbe veszik (már hat része van meg a fejemben), akkor katt az oldalra és kérjétek meg Ildikót.
Előre is köszönök Minden támogatást!
- Ereszd el - egy hatalmas test vetődött Caecusra, a shotgunt a férfi homlokára szegezve.
Maci volt az én hősies megmentőm.
Éreztem, hogy enyhül a szorítás, majd elgyengülten, sípoló hangot hallatva elterültem a poros padlón.
Nem bírom még használni az erőmet, még nagyon új. Gyenge vagyok. Ha nem kerül közelebb hozzám, tehetetlen vagyok gyilkos szorításával szemben.
Mr. Adams a földre ült, mély meditációba süllyedt. Szemeit lehunyta, lábait lótuszülésbe görbítette.
Hihetetlen, hogy még szorult helyzetben is képes nyugodt lenni és meditálni. Mi a francnak?
Caecus felnevetett, hangja korbácsütésként hasította a hátam.
- Ostobák vagytok. Nem értitek meg, hogy nem értek vele semmit?
- Akkor miért nem mersz megmoccanni? - kérdezte Maci hűvös hangnemben, fenyegető ábrázattal.
Caecus elkomorodott, savanyú arckifejezése mosolyt csalt az arcomra.
Hát mégsem olyan sebezhetetlen.
A fegyver váratlanul dörrent el, szétszakítva Caecus testét. A vámpír tekintetén átfutott a félelem, majd nyöszörögve kiáltozni kezdett.
- Segítsetek.
A házat cuppogó hang töltötte be, messziről éreztem az erős rothadt szagot. Még nekem is az orrom elé kellett szorítanom a kezem, pedig én nap, mint nap ilyenekkel bíbelődök.
Liz az ájulás szélén állt, elzöldülő arccal a sarokba kúszott, láttam rajta, hogy nem bírja visszatartani.
A zombik hamarosan megjelentek a szobában, oszladozó kezeikkel hadonászva, lábukat maguk után húzva. Üres szemgödreikkel vakon meredtek a világba, kifinomult szaglásuknak köszönhetően tájékozódtak.
Caecusra vetették magukat, majd elnyelték urukat. Hallottam a cuppogó hangokat, mintha befalnák a férfit, a hús szétmorzsolódott éles fogaik között, vér spriccelt a rothadt arcokba.
Nem tudtam, mi készülődik, de annyit sejtettem, hogy semmi jó.
Három zombi fájdalmas hörgéssel kirepült a kicsi-a-rakás-nagyot-kívánból, majd élettelenül, kitört nyakkal a padlóra zuhantak.
Halottam, hogy a még ép csontok hangos reccsenés közepette felmondják a szolgálatot, majd Caecus felkelt holtjaiból.
Na, ezt, hogy a francba csinálta?
Láttam Grubel arcán, hogy meglepődött, Maci pedig egyenesen betojt a félelemtől.
Na szép. Ha legyőzhetetlen a muksó, akkor hogyan fogjuk elintézni?
Láttam Grubel arcán, hogy ő is hasonló dolgokon töri a fejét, gondterhelt volt, szinte hallottam agyának fogaskerekeit, ahogy vadul kattognak.
Találj ki valamit - szuggeráltam némán.
Caecus felkelt, majd kinyújtóztatta végtagjait és a nyakát. A csontok ropogtak, az izmok furcsa zizegő hangot adtak ki magukból, én pedig a hányingerrel küszködve, próbáltam befogni a fülem.
Nem látni, nem hallani, nem érezni.
Úgy döntöttem a mai naptól ez lesz a szlogenem.
Már, ha túlélem.
- Látom meglepődtél – mosolygott épen és egészségesen, Macira vetve lenéző tekintetét - Hozzászokhatnátok a gondolathoz, hogy nem vagytok képesek megölni.
- Tehetek egy próbát? - kérdeztem provokálóan.
- Állok elébe - vigyorgott a dög.
- Akkor gyere ide.
- Szánalmas próbálkozás Samantha. Nem rohanok önként ellenségeim kezébe, ezt már megtanulhattad volna rólam.
- Nem úgy tűnik – gúnyolódtam könnyed hangnemben, a nyakán húzódó elszenesedett kézlenyomatra pillantva.
Arca elkomorodott, kezei ökölbe szorultak.
- Ne aggódj, tanultam a hibámból. És ez a lenyomat, örök életemre emlékeztetni fog, hogy ne bízzam el magam.
- Milyen optimista vagy. Honnan tudod, hogy nem döglesz meg még ma éjjel?
- Mert tudom, mire vagyok képes, veled ellentétben - szája ismét gúnyos mosolyra görbült.
Na persze. Így könnyű.
- Néhány évszázad alatt, talán én is meg tanultam volna használni az erőmet - provokáltam tovább.
- Neked nem adatott meg ez a kiváltság. Én felajánlottam az örök életet, de nem éltél vele. Nem engedem, hogy a másik oldalra álljál. Apád borzalmasan szégyelné, hogy a lányai a kutyákkal barátkoznak.
- Az apám egy börtönben rohad, soha nem ismertem és nem is fogom. Nem vagyok kíváncsi a véleményére.
Próbáltam kipuhatolni a gyengepontját, de nem jártam túl sok sikerrel.
Egyszer már sikerült kizökkentenem a normális kerékvágásból, habár majdnem az életemmel fizettem érte.
Caecus múltját sűrű köd fedte, senki nem tudta honnan jött, kicsoda valójában. Hát én egyszer rákérdeztem és majdnem megfojtott a láthatatlan kezeivel.
Nem volt túl fair játék.
Az arcát még soha nem látta senki, kivéve engem, de sajnos akkor még nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, ezért az agyam egyszerűen leselejtezte az információt. Nem gondoltam volna, hogy olyasvalamit látok, amely még Caecus szolgáinak sem adatott meg.
Arra gondoltam, hogy valami baleset érte az arcát, vagy csúnyán összeégett, vagy alapból mutáns kinézettel született.
Nem akart rá válaszolni, így nem is tudtam meg az igazságot. Pedig én pokolian kíváncsi ember voltam. Úgy döntöttem ismét rákérdezek, hátha ma nem bal lábbal kelt ki a sírjából.
- Még nem válaszoltál egy kérdésemre Caecus - kiáltottam felé bűbájos mosollyal az arcomon.
Felém kapta a tekintetét, majd értetlenül méregetett.
- Mi lenne az? - kérdezte kivillantva szemfogait.
- Mi történt az arcoddal? Anyád mutánsként hozott a világra, vagy valami baleset ért?
A mutánsos beszólást hanyagolni kellett volna, mert láthatóan begőzölt tőle. Szemei kifordultak a helyéről, kezei görcsbe rándultak, én pedig a földre roskadtam a hirtelen jött pokoli fájdalomtól.
Egész testem görcsbe rándult, izmaim szakadozni kezdtek, csontjaim nyomást gyakoroltak a bőrömre. Idő kérdése volt, mikor szúrják át a vékony védőréteget.
Mielőtt elindultam volna nyaralni elszállt a gépem és még azóta sem funkcionál:( Nem tudom mikor lesz jó, de addig sajnos nem tudok frissel szolgálni csak az őrület ára blogomon. Arra is csak heti egyszer tudok frissíteni. Remélem hamar megoldódik a probléma.
Sajnálom:(
Előlépett a sötétből, testén hosszú bőrdzsekit viselt, fekete farmernadrággal, és acélbetétes bakanccsal. Első gondolatom az volt, hogy rohadjon rá a bőrdzseki, de mivel kívánságom nem teljesülhetett, eldöntöttem, hogy majd én rárohasztom.
Éljen a gonoszság.
Liz zokogva temette magát a karjaimba, egész teste remegett, mellkasomon éreztem vadul kalapáló szívverését.
Ezért még megdöglik.
Előbújt belőlem az anyáskodó énem, kész lettem volna az életemet áldozni érte. Az ajtóból halk kattanást hallottam, majd Roxie lépett elő, arcán játékos mosoly húzódott, egyetlen arcizma sem rezdült a koncentrálástól. Testére ráfeszült a bőrruha, vörös haját leengedte, lebegett a szélben, zöld szemeiben kegyetlenség csillant. Kezében szorongatta a Remingtont, csőre töltve, egyenesen Caecus szívének szegezve.
Nem volt kétségem afelől, hogy pontosan tud célozni.
Gyönyörű volt, a sötétség körülfonta. Az Éjszaka Királynője. Vibrált körülötte a levegő, éreztem a testéből kiáramló energiát és pokoli erőt. Nem tudtam elképzelni mire képes, de volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan megtudom.
Caecus ráemelte gunyoros tekintetét, majd dallamosan felnevetett.
- Azt hiszed, hogy egy halandó fegyver használ ellenem? - kérdezte kihangsúlyozva az utolsó szót.
Egoista.
- Én azért megpróbálnám - szólt halkan a lány, majd eldördült kezében a fegyver.
Halk pukkanást hallottam, Caecus felemelt kézzel, lenéző mosollyal a szája szegletében állt, továbbra is mozdulatlanul. Lassított felvételben láttam a golyót, amint a Vámpír úr felé tart, majd hirtelen irányt változtat és Grubelbe csapódik.
A kiskirály fájdalmasan összerogyott, egyetlen hang sem hagyta el gondosan összeszorított ajkait.
Mártír.
Villámgyorsan eltoltam magamtól a testvéremet, majd Grubelhez futottam
Vadul kalapáló szívvel a pulzusát kerestem. Gyengén, de lüktetett. A vértócsa egyre terebélyesebb lett, Grubel elterült a földön, fogai megnőttek, szívszorítóan lassan vette a levegőt. Megmarkoltam a kezét, majd a szívemhez szorítottam. Éreztem, ahogy teste lüktetése az enyémhez igazodik, lassan életre kel.
Mélyet sóhajtottam, csókot leheltem verejtékben fürdő arcára, majd felálltam, hogy Caecus tekintetébe nézhessek.
- Te rohadt féreg! - üvöltöttem távolról, de arcizma sem rezzent.
- Én megmondtam - válaszolta halkan, láttam rajta, hogy mulattatja szánalmas színjátékunk.
Roxie rémült arccal Grubelt figyelte, tekintete féltőn vizsgálta a kiskirály görnyedt alakját, a kárt, amit felelőtlen tettével okozott. Némán, összeszorított ajkakkal elhajította a fegyvert, majd a puszta energiáját próbálta felszabadítani.
Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog történni, de Mr. Adams óvatosan a lány vállára helyezte a kezeit, majd halkan a fülébe suttogta.
- Ne légy őrült. Mindenkit megölhetsz - a szavak megtették hatásukat, mert az energiahullám és a hőmérséklet is jócskán lecsökkent a házban.
- Lángmágus - suttogta keserűen Caecus.
- A rémálmod - nevetett fel kajánul a lány.
Beleborzongtam a gyilkos kacajba, hátamon felállt a szőr a tekintetétől.
- Még nem vagy elég erős Roxie - nyögte egy gyenge hang a padlóról.
Grubel volt.
Néztem a gyönyörű arcot, ahogy fájdalmasan összerándul, az éjkék szemeket, amint engem pásztáznak.
- Miért nem érsz hozzám Caecus? Miért félsz tőlem? – szólaltam meg elszakítva könnyes pillantásom a kiskirályról.
- Nem vagyok bolond Samantha - lehelte felém gúnyosan, szája fáradt mosolyra húzódott - Miért kockáztassak, ha távolról is végezhetek veled?
Kezeit a magasba emelte, láthatatlan kezeivel megragadta a nyakam.
Elfogyott a levegőm, torkomra szorított kézzel, erőtlenül a földre roskadtam. Nem győzöl le te szemét. Próbáltam lefejteni magamról a láthatatlan ujjakat, de nem bírtam.
Túl gyenge vagyok.
Új részlet került fel!
Janice Abraham nem éppen nevezhető átlagos lánynak, mind külsejét, mind képességeit tekintve. Ugyanis boszorkány, a szemei pedig vörösen izzanak. Az anyjának volt ilyen különleges tekintete, miután megőrült és elhagyta a lányt. Janice egy Gothik nevezetű iskolába jár, hasonló képességekkel rendelkező társaival együtt. Az iskola veszélyben forog, ahogyan a lány elmeállapota is. Sürgősen cselekedniük kell, ha mindkettőt épségben akarják megőrizni.
"Az erdő komoran és sötéten ölelte körbe csupasz alakját, a hold tiszteletet parancsoló gömbjét eltakarták a fák. Janice felkelt a földről, majd futásnak eredt. Minden olyan sötét volt és fenyegető, a lány pedig kiszolgáltatott és rémült. A távolban farkas vonyított éhesen, az egyik fa ágán egy bagoly huhogott unottan, rideg és ijesztő hangulatot gerjesztve Janice-ben. A hideg lassan lopakodott a lány felé, hogy apránként a magáévá tegye. Szíve vadul dörömbölt csontbörtönében, az érzés a torkán kapaszkodott felfelé, a szájában érezte a félelem keserű ízét.
Többször elbotlott, de mindig felállt, rohant tovább, menekülni akart, eltűnni ebből a rémálomból. Fejét lehajtva futott, az ágak éles karmaikkal az arcába kaptak, vörös csíkot húzva a lány hófehér bőrére. A vér apró cseppbe gyűlt a seben, majd elnehezülten végigcsurgott Janice arcán, hogy a póló szövetébe olvadjon.
Az erdő egyre szűkült, magába akarta szippantani, tudta nem állhat meg. Át akarta ugrani az egyik farönköt, de a lába fáradtan felmondta a szolgálatot, aminek következtében a nedves fűben landolt, kezeit az arca elé emelte, hogy védje a kiálló kőtarajoktól.
Az erdő hirtelen némult el. Félelmetes és kibírhatatlan volt a csend. A lány hangosan zihált, nehezen kapkodta a levegőt, a lába tompán lüktetett. Egy fadarab fájdalmasan felsírt valaki talpa alatt, a hirtelen jött zaj megrémítette Janice-t. Ijedten hátrakapta a tekintetét, rémülten figyelte a sötét alak közeledését. A hóhér…
Ez a szó jutott legelőször az eszébe a jelenségről, majd elakadt lélegzettel figyelte tovább a felé suhanó árnyat. Vörösen izzó szempár villant a sötétségben, a lánynak sikítani sem maradt ereje, némán, partra vetett halként tátogott, megbabonázottan bámulva az alakot. A hóhér kilépett a tisztásra, betegesen vékony ujjaival óvatosan lefejtette magáról a csuklyát, így Janice betekintést nyert a nehéz szövet alá.
Egy nő arca bukkant fel a félhomályban, bőre pergamenszerűen tapadt a csontokhoz, vörösen izzó szemei mélyen ültek a koponyában. Fekete haja csapzottan omlott a vállára, a csuklya szinte lógott a vékony testen.
Janice-nak a hideg ellenére is ömlött a hátáról a verejték, tudta ki a nő és ez mély döbbenettel és szomorúsággal telítette meg a szívét. Hát hogyne tudta volna ki a vele szemben álló ember. A házban semmi nem emlékezette rá, de a lány az agyába véste arca körvonalait. Bár akkor még a nő fiatal volt, gyönyörű, ápolt és elegáns, mosolya, mint a lágy szellő egy meleg nyári délután.
Rita Bloom volt, az anyja.
A zavart arcot elnyelte a sötétség, Janice pedig ijedten felugrott az ágyban. Valaki állt felette. Alakja sötéten magasodott a lány fölé, kezei megragadták a vállát."
Ha kíváncsi vagy a történetre, akkor http://oruletara.blogspot.com
Úgy döntöttem, benézek Kirkhöz a boncterembe, mielőtt elmegyek. Reméltem nem fogom zavarni. Én sem tapsikolok örömömben, ha valaki munka közben zargat vagy traktál az élet mulandó dolgaival, miközben a halálba temetkezem.
Kirk volt az én „mesterem”, a fogadott testvérem, a legfontosabb ember parányi világomban, egyenesen Liz után. Ő tanított meg a szakma csínjára-bínjára. Imádtam a fickót, annyira természetes volt és idióta, ritkán lehet ilyen barátot találni. Én viszont megtaláltam, megragadtam, és azóta sem engedtem el.
Enyém.
Halkan megkopogtattam az ajtót, majd amikor felcsendült odabent Kirk semmihez sem hasonlítható hangja, széles mosollyal beléptem a terembe. A férfi levette védelmi szemüvegét, ami jelenleg nem volt éppen tiszta állapotban, leporolta a köpenyét és meglepődötten hozzám lépett.
Nyúlánk karjaival megragadott, majd a magasba emelt.
- Örülök, hogy látlak, nagylány – nevetett fel könnyedén, miközben megperdített a teremben - Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar visszajössz.
- Még nem is jöttem vissza Kirk - válaszoltam halvány mosollyal, mély fájdalommal a szívemben - És, ha netalán csak a boncasztalon találkoznánk, ígérd meg, hogy jól bánsz, majd velem.
Belenéztem a meglepődötten csillogó kék szemekbe és mosolyogni próbáltam.
- Benne ülsz a trutyiban, mi? - kérdezte szomorúan, arcomat fürkészve.
- Nem is tudod elképzelni mennyire - válaszoltam őszintén, zavartan a földet bámulva.
- Tudok valamiben segíteni? – szólalt meg aggódva, kezei az enyémre simultak. Éreztem a bőre alól lüktető energiát, melegséget és részvétet.
Határozottan megráztam a fejem.
- Sajnos nem.
Ránéztem az asztalon fekvő hullára, majd elhúztam a számat. Úgy tűnt egy égési sérülttel van dolga. Hogy nem éreztem meg az égett hús semmihez sem hasonlítható füstös, orrfacsaró szagát?
Úgy tűnik, az agyamra ment a tegnapi nap. Akkor aztán szagolhattam kifulladásig.
- Köszönöm, hogy fogadtál - mondtam búcsúzkodva – Remélem, hamarosan találkozunk.
Megsimogattam a fiatal arcot, kezeim megakadtak a sűrű borosta rengetegében. Megpróbáltam megőrizni minden vonását az emlékeimben. Hosszú, vállig érő fekete haja kócos volt és vérmocskos, kemény napja lehetett. Kék szemei aggódva méregettek, a sajnálat dagályként lepte el a vidám tekintetet, én pedig könnyeimmel küzködve figyeltem az olyannyira szeretett alakot.
Könnyedén felé intettem, majd elindultam az ajtó felé. Rekedt hangja azonban még megállított.
- Remélem, tudod, hogy rám bármikor számíthasz. Kérlek, élj a lehetőséggel.
Az első könnycsepp remegve hullt le a koszos padlóra, ujjaimmal a kilincsen, elfojtott hangon válaszoltam.
- Bárcsak megtehetném.
A hűvös fém engedett, én pedig elhagytam a bonctermet, fájdalmas űrrel a szívemben. Sokan bolondnak tarthatnak érte, de nekem a munkám volt az életem, a menekülés a mindennapok gondjaiból és szürkeségéből, egyenesen a halál karjai közé. Na, ez olyan jól sikerült, hogy az egész világom felborult, a túlvilág szülöttei pedig kiszabadultak, hogy végigkísértsék az álmaimat.
Még utoljára magamba szippantottam az illatokat, ujjaim lágyan simogatták a falakat.
Összefacsarodott szívvel léptem ki a hullaházból. Reméltem még viszontlátom.
Nem számítottam rá, de nagyon szépen köszönöm Dynának, már csak azt is, hogy egyáltalán gondolt rám:D http://www.dynaoldala.blogspot.com/
7 dolog rólam (csak nehogy elmenjen a kedvetek tőlem :P)
1. és egyben a legfontosabb; borzalmasan rendetlen vagyok, a szobám egy csatatér (én úgy hívom, hogy művészi kupleráj:D, anyukám megőrül tőle XD)
2. Vegyésznek tanulok
3. Lassan hat éve van barátom (21 éves vagyok, hűha:))
4. az első könyvemet 11 évesen írtam (na, hát olyan is) még mindig megvan:)
5. Imádom a focit (Hajrá Anglia!)
6. Van egy leopárd gekkóm, Aladár (rohadt aranyos:))
7. ha tehetném tanulás helyett is írnék:) (na, jó. Bevallom szoktam is)
Nekik ajánlom a díjat:
B. M. Grapes http://bmgrapes.blogspot.com
Bea http://www.tobbstory.eoldal.hu/
Diara Fancy http://diarafancy.blogspot.com/
Mikkamakka http://mikkamakkablogja.blogspot.com/
Tyna http://tyna-olvasnijo.blogspot.com/
Manus http://bookfanmatt.freeblog.hu/
Diana http://www.vegtelenvalasztas.blogspot.com/
Teendők a díjjal:
1. Meg kell köszönni
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
Az egész termet ellepték a vámpírok és a vérfarkasok, az erő tehetetlenül, parancsra várva lüktetett közöttük. Megborzongtam a bőrömet nyaldosó energiahullámoktól, összekulcsolt kézzel próbáltam védeni magam a túlvilág leheletétől.
Középen hosszú asztal húzódott, de kaját sehol sem láttam. Legalábbis az én ínyemre valót nem. A falak mellett végelláthatatlan hosszúságban emberek lógtak, megkötözve, kicsavart pózban, ájultan.
Megjött a vacsi.
Fincsi.
Elfintorodtam, majd Grubel felé fordultam.
- Ki a szörny kettőnk közül? Én csak növények életét oltom ki, de te…? - hangom provokáló volt és szemtelen.
A férfi mellém lépett, majd egy csókot nyomott a homlokomra, kezeit a vállamra helyezte.
- Mosolyogj Drágám! - felelte kárörvendően.
- Engedj el - ficánkoltam kétségbeesetten, de az ölelés nem enyhült.
Már megint a csapdájába estem. Ez nem lehet igaz. Mit gondolhatnak a többiek rólam?
Megjött a főmuksó a kurvájával karöltve.
Valami vörös lobbant meg az arcom előtt, majd a haj gazdája is csatlakozott a képhez. A savanyú képű vámpírnéni fintorogva méregetett, kérdő tekintetét Grubelre vetve.
Már láttam egyszer ezt az arcot, amikor először találkoztam a klánnal. Ő ült Grubel oldalán azon az estén, lábait hanyagul maga alá húzva, érzelemmentesen, az érdeklődés legkisebb szikráját sem mutatva felém.
- Á, a múltnéző - mondta savanyúan.
- Á, Miss. Fenthordom-az-orrom - válaszoltam vissza gúnyosan.
Szemöldökét sértődötten felhúzta.
- Felvágták a nyelvét azóta.
- Fogd be Roxie - morrant rá Grubel, hófehér fogait fenyegetően megvillantva.
- Nem szorulok Őnagysága segítségére - mondtam önérzetesen.
- Te is fogd be Sam - zárta le a vitát rám sem pillantva.
Tekintete a távolba meredt, nem láttam, hogy hova. Maci próbálta olyan parányira összehúzni magát, amennyire csak bírta. Ez az ő esetében lehetetlen vállalkozás volt, legalább két fejjel volt magasabb a teremben lévőknél.
Én csak próbáltam beleolvadni a tömegbe, ami nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam. Az én öltözékem úgy tűnt még a szolid kategóriába tartozott. Volt itt dómina cuccba öltözött, agresszív tekintetű nő, kezében korbácsot szorongatva.
Hova kerültem?
A teremben hirtelen csend lett, amikor észrevették, hogy megérkezett az Isten, vagyis Grubel. A férfi méltóságteljesen fellépkedett a székekhez, amik leginkább királyi trónokra emlékeztettek, majd féloldalas mosollyal letelepedett.
Roxie hűséges pincsikutyaként követte gazdáját, majd ő is letelepedett mellé.
Mély, érces hang szólalt meg a hátam mögül, én pedig ijedten megpördültem.
Naná, hogy megszédültem.
Mögöttem maga az udvariasság és a lovagiasság megtestesítője állt, enyhén forró öltönyben, makkos cipőben, szájában szivarral.
- Üdvözlöm ismét köreinkben Miss Parker – szólított meg udvariasan, meghajolva előttem.
Megragadta a kezem, majd finom csókot lehelt rá.
Oda meg vissza voltam. Álmaiban.
Elhúztam a szám.
- Üdvözlöm Mr… - kezdtem, de időközben rájöttem, hogy gőzöm sincs arról, hogy hogy hívják.
Láttam már akkor, amikor a kedves barátnőmet, Roxie-t, de ő sem mutatkozott be.
- Adams - válaszolta udvariasan.
- Üdvözlöm Mr. Adams - nem ment valami jól az udvariaskodás.
- Minek köszönhetjük jelenlétét egy ilyen fontos eseményen? - hát nem bájos?
- Igazából semmi különös oka nincsen. Időközben kiderült, hogy egy Williams nevű ürge lánya vagyok, aki egy börtönben tengődik lassan három évtizede, mert megpróbálta átvenni a hatalmat. Hát maga? - kérdeztem mosolyogva.
Tekintetére kiült a döbbenet, mindenfajta udvariasság eltűnt az arcáról.
- Oh… Ezt nem tudtam - lehelte halkan, elkerekedett szemekkel.
- Eddig én sem, ha ez megnyugtatja – feleltem könnyedén, majd megfordultam és elmentem.
Kezdett unalmas lenni a buli. Semmi pia, a gyomrom is éhesen korgott, de valahogy nem kívántam az itteni kosztot.
Leültem a fal mellé, majd tenyerembe hajtottam a fejem és vártam, hogy valami történjen.
Arra viszont nem számítottam, hogy végül én fogok a figyelem középpontjába kerülni.
Lábammal unottan doboltam a padlón, elfojtottam egy ásítást, amikor valaki belerúgott a cipőmbe.
Udvariatlanul felmorrantam.
- Nem tudsz vigyázni? - kérdeztem dühösen.
- Bocs - válaszolta csendesen, majd döbbenten rámnézett.
Lanny volt.
A francba.
Egyetlen mozdulattal felpattantam, szemeimet az övébe fúrtam, tekintetem dühösen lángolt.
- Hát te mit keresel itt? – kérdeztem - Tudtommal egy szupertitkos akción vagy.
Ennél gúnyosabb nem is lehettem volna. A férfi a menekülést fontolgatta, de még időben megakadályoztam benne.
- Mi a franc folyik itt barátocskám? - kérdeztem dühösen, kezeimmel fenyegetően kalimpálva.
Lanny megragadott, majd egy sötét sarokba rángatott.
- Mit képzelsz magadról? - tajtékoztam.
Hirtelen, földöntúli erővel magához húzott, majd erőszakosan befogta a számat. Nem volt ellenemre.
Úgy egymásra tapadtunk, mint két giliszta párzáskor. Egész testem elgyengülten lógott a karjaiban, kezeimet a nyakára fontam, lábammal átkaroltam, még szorosabbra vonva a kapcsolatot.
Lanny keze elindult végig a combjaimon, élvezettel simogatta a testemet.
Nem értettem semmit, de jelen pillanatban nem is érdekelt.
- Ti meg mit csináltok itt? - dörrent egy vérszomjas hang közvetlen közelről.
Ijedten szétrebbentünk, Grubel villámló tekintettel nézte párosunkat.
Hoppá. A féltékeny hős szerelmes. Ennél cikibb nem is lehetett volna.
Gondoltam felrakok egy kis részletet az első könyvből, hátha érdekel valakit:)
Meg már kellene valamit frissítenem, de még gondolkodom rajta, mit találjak ki, hogy végre szólásra nyissam néhány ember száját:D Remélem nem voltam/leszek túl drasztikus.
"
A változatosság kedvéért Caecus állt előttem egy szál farmerben, csupasz mellkasán megcsillant a hold fénye. Elégedetten szemlélte lenge öltözékemet és fáradt, törődött tekintetemet.
Én is elégedett voltam. A nyakán csúnya kéz alakú égésnyom húzódott, láthatóan fájt neki.
Legalább tettem valami hasznos dolgot is.
- Nem unod még? - kérdeztem fáradt hangon.
- Mit? - replikázott vissza értetlenül, ártatlan arckifejezéssel.
- Azt, hogy az álmaimba furakszol pofátlanul.
- Ma sokáig vártam rád, de nem jöttél.
- Miután ránkgyújtottad a cirkuszt ne csodálkozzál ezen - válaszoltam dühösen - Menedékhelyet kellett találnunk.
- Amit az újdonsült ágyasodnál leltél meg? - kérdezte epésen, gondosan felméreve a terepet.
- Nem az ágyasom - válaszoltam savanyúan, az útjába állva.
- Van egy meglepetésem - motyogta izgatottan, majd eltűnt az ágy mögött.
Amikor visszatért, karjaiban egy ismerős alakot szorított.
- Hallottam, hogy kerested.
Liz rémült tekintete a retinámba égett, felpeckelt szája ijesztően villódzott a félhomályban. Hirtelen, újult erővel öntötte el az agyam a vörös köd, dühösen Caecusnak ugrottam, de álomkép lévén kicsusszant a kezeim közül.
- Nagyon szép testvéred van – suttogta lágyan, undorító ujjaival végigsimítva Liz gyönyörű arcát.
- Engedd el - sziszegtem dühösen, miközben a szemem sarkában már gyülekeztek a könnyek.
- Vedd el, ha tudod – kacagott fel kísérteties hangnemben, majd a kezeim közé lökte a lányt.
Ujjaim átsiklottak a testén, kétségbeesetten próbáltam elkapni, sikertelenül.
- Nagyon szép házatok van – szólalt meg Caecus, majd elégedett képe elhomályosult.
Sikítva ébredtem, verejtékben úszva.
Csak álom volt, csak álom volt - ismételgettem magamban, hátha elhiszem.
Sokszor álmodtam már vele, és eddig mindig kiderült, hogy valóságos volt.
Egyengette az utam, üzenete most is egyértelmű volt.
Haza kell mennem, ha meg akarom menteni Liz életét.
Meg akartam."
